Arnold Ernő
Tagok: arnolderno
Részletek
1938-ban születtem Szabadkán, ami akkor (Trianon után) már a Jugoszláv királysághoz tartozott. Édesapámnak jól menő mechanikus műhelye volt, lakásunk pedig Szabadka külvárosában, az ún. kertvárosban volt.Mire abba a korba jutottam volna, hogy megértsem, mi történik körülöttem, nyakunkban volt a II. világháború, így az „életben maradás művészete” volt az egyetlen dolog, ami minket akkor foglalkoztatott bennünket.
A háború végén a házunk tűzvész martaléka lett. Anyai nagyapám, Kudlik Ádám, aki a központban élt, odahívott minket, mivel elég hely volt a házban.
Akkor már 7 éves voltam és fel tudtam fogni, hogy a családban ki kihez tartozik.
Ádám volt a Kudlik hangszerkészítő dinasztia megalapítója. Amikor mi odaköltöztünk, Ádám már alig látott és hallott. A hangszerüzemet már régen Károly fia vette át.
Én, mint kisgyerek naphosszat ott lógtam a műhelyben. Kíváncsian nézegettem, hogyan formálják a gitárok és tamburák oldalait, faragják a bőgők csigáit. Legjobban mégis a húrfonás kötötte le figyelmemet. Órák hosszat néztem és csodáltam, hogy a hajszálvékony huzal, hogyan csavarodik egymás mellé? A „csúcs” viszont az udvarban lerakott (hangszerkészítéshez előkészített) hatalmas farönkök voltak. Az volt a mi birodalmunk, egy különleges játszótér.
Még most sincs igazi magyarázatom arra nézve, hogy miért nem választottam később ezt a gyönyörű szakmát? Az a körülmény minden bizonnyal hozzájárult, hogy mást sem hallottam, mint azt, hogy nagybácsim (Károly) állandóan az államosítástól retteg. Meg hogy fojtogatják az adóval.
Károlynak két fia volt, mindkettő kitanulta a szakmát. Gábor (az idősebb) odaveszett a háborúba, Gyula (a fiatalabb) 1956-ban kivándorolt Ausztráliába. Minden bizonnyal a már előbb említett okok miatt.
Károlynak volt egy unokaöccse, - Kudlik Béla – akinek műhelye szintén Szabadkán volt. Idővel már csak ő készített hangszereket, Károly, - ahogy öregedett, - már csak húrokat készített.
Annak ellenére, hogy nem lettem hangszerkészítő, a művészi véna öröklődött bennem. Kb. 20 évig önálló fényképész voltam Szabadkán, azon belül is sikeres fotó és filmművész. Később váltottam és kb. ugyanannyi ideig kiadványszerkesztő lettem.
Családommal, 1996-ban (a polgárháború következményeként) voltam kénytelen elhagyni szülőföldemet. Persze nem én voltam katonaköteles, a vejem nem volt hajlandó hősi halált halni a nagy Szerbiáért. Először Ausztriába menekült (lányommal együtt), végül Magyarországon telepedett le. Mivel csak egy lányunk van, úgy döntöttünk, mi is utánuk jövünk.
Kb. ebben az időben kezdtem családfámat is kutatni. Aközben tudtam meg, hogy volt még egy Kudlik hangszerkészítő, akiről addig nem tudtam (név szerint István), aki 1942-ben Nagykanizsán telepedett le és ott folytatta a szakmát 1983-ban bekövetkezett haláláig. Ez a körülmény annyira felkeltette a figyelmemet, hogy teljes erővel ezt a területet kezdtem tanulmányozni.
Sajnos a szakmabeliekből akkor már senki sem élt, csak az idősebb családtagoktól tudtam meg ezt-azt. Nem maradt más hátra, mint az évekig tartó türelempróbáló kutatás a levéltárakban, hangszergyűjtőknél, zenészeknél, világi és egyházi anyakönyvekben. Annak ellenére, hogy a kutatással igencsak elkéstem, több ezernyi adatot, fotót és emléktárgyat sikerült felkutatnom.
Kudlik Ádám 1889-ben alapította meg cégét. Tőle Károly fia vette át, ami a két világháború között érte el fénykorát. Esetenként 40 munkást alkalmazott.
Vele párhuzamosan működött István, aki Belgrádban nyitott először üzletet. Az jól be is indult, de 1941-ben üzletét bombatalálat érte és megsemmisült. Délvidék visszacsatolása után költözött Nagykanizsára.
Béla 1944-ben nyitotta meg üzletét Szabadkán és ott is maradt 1986-ban bekövetkezett haláláig. Ő volt az utolsó hangszerkészítő iparos a Kudlikok közül.
Összesen tehát hatan voltak szakmabeliek, (majd 100 év alatt) azokból kettő nem lett iparos.
Kb. 15 évi kutatásom eredményét CD-re rögzítettem, akiket érdekel a téma, szívesen megküldöm. Ezen kívül – ami az aktivitásomat illeti - nem szeretnék könnyelmű ígéreteket tenni. Korom és egészségem miatt sem, de a tömegközlekedés korlátai is problémákat okoznak. Pl. Budapestről este fény nyolckor indul az utolsó vonat Kaposvárra. Részben, ez is oka volt annak, hogy a legutóbbi közgyűlésre nem tudtam elmenni.
Egyúttal felkérem a tisztelt tagságot, hogy akinek bármilyen információja van a Kudlik hangszerkészítőkről, azt szíveskedjék velem közölni, hogy csatoljam a már meglevő anyaghoz.
Előre is megköszönöm, azoknak, akik ezt megteszik.
Néhány hónappal ezelőtt, az interneten szörfölve bukkantam a Hangszerész Szövetség honlapjára. Annak ellenére, hogy nem vagyok szakmabeli, sőt zenész sem, kértem a tagfelvételem. Sajnos a tönkrement Jugoszláviából olyannyira szégyenletes kis nyugdíjat kapok, hogy tagsági díj fizetésére már nem futja. Ezért kértem a tiszteletbeli tagságot.
Ezúttal is szeretném megköszönni, mindenkinek, (külön Semmelweis úrnak és Tassynénak) akik ebben támogattak.
Jelenleg Kaposvárott élünk. Anyósom halála után, lakásunkban felszabadult egy kis szoba, azt alakítottam át „Kudlik” emlékszobává. Oda raktam legkedvesebb emléktárgyaimat; Egyik oldalon, Ádám fényképét és egyik büszkeségét. A Milleniumi kiállításon nyert elismerő oklevelét. A másik oldalon Károly szakmai bizonyítványát és egy cégjelzéses mandolint, 1942. évből.
A Kudlik szoba egyik sarkában készült - a csatolt - bemutatkozó fényképem.
Kapcsolat
7400Kaposvár
Zrínyi u. 118.
Magyarország
